Féktelen

Keresem-kutatom minden éjjel, várom, hogy visszatérjen
Nem értem, miért nem érzem, félek, hogy nincs esélyem
Rohanok-szaladok az árral szemben, mindig csak előre néztem
Úgy érzem nincs tovább, a múltam újra visszaránt
Szétzúzott szótlan téglafal, ami mindent tisztán eltakar
Fuldoklom, nem lélegzem, zárva tartják mind a két szemem
Bujdosom, takarom a lelkem, megkövezve szépen csendben
Úgy érzem nincs tovább, a múltam visszaránt... Egy érzés – ami mindig fogva tart
Az elmém – ami átkoz szüntelen
A múltam – mindig feldühít
És rontást hoz rám majd a hűvös végtelenVágyódó kínzó ébredés, mint a jól célzott szívlövés
Álmomban nincsen szívverés, nincs fegyver - nincsen ébredés
Itt állok mégis bűntelen, indulok vár rám a végtelen
Túl erős fojtó érzelem, félek, ez túl sok most nekem
Egy érzés mindig visszatart, érzem, hogy túl sok itt a zaj
Üres falak között létezem, olyan durván húzzák két kezem
Nem tudom mit tegyek, a lelkem a képzelettől remeg
Túl erős fojtó érzelem, félek ez túl sok...Egy érzés – ami mindig fogva tart
Az elmém – ami átkoz szüntelen
A múltam – mindig feldühít
És rontást hoz rám majd a hűvös végtelenTúl sok itt a zaj...Egy érzés – ami mindig fogva tart
Az elmém – ami átkoz szüntelen
A múltam – mindig feldühít
És rontást hoz rám majd a hűvös végtelen
Már látom – túl sok itt a zaj
És hallom – új nap nem vár
A múltam elfelejthetném
Eltűnik majd és a lelkem féktelenTúl sok, túl sok itt a zaj...